Legutóbbi, „szomorú” hírleveleink sorába illeszkedik még egy rendkívül fontos és gyakori téma (mely akár halálesetet is képes okozni).
A csontritkulásban alkalmazott ún. biszfoszfonát gyógyszerek tartós használata alatt végzett szájsebészeti beavatkozás, akár egy sima foghúzás okozhat nem gyógyuló, fájdalmas, akár egyre terjedő csontsebet, csont elhalást. Mely a pácienst akadályozva táplálkozásában, végérvényesen legyengítheti.
Sajnos a biszfoszfonátot csípőből felíró szakorvosok nem tájékoztatják a páciensek többségét ennek kockázatairól: nem hívják fel figyelmüket arra, hogy tegyék teljesen rendbe fogazatukat mielőtt elkezdik rajtuk alkalmazni ezt a fajta terápiát. És onnantól kezdve életük végéig nagyon gondos szájhigiéniát kell végezzenek, rendszeres fogorvosi kontrollal és fogkőeltávolítással.
A biszfoszfonátok azáltal gátolják a csontritkulást, hogy rendkívül lelassítják, szinte megállítják a csont élettani folyamatait:
nem csak a csont „ritkulását”, lebontódását, de felépülési, gyógyulási, regenerációs folyamatait is.
Úgy kell elképzelni, mintha egy közel „elhalt” steril csontozat-vázszerkezet lenne a bőrünk, lágyszöveteink, ínyünk alá „csomagolva”. Ha bárhol a „csomagolás” a csontig hatoló mélységben sérül, a baktériumok elérik a csontot és ott egy nagyon nehezen gyógyuló, akár múlni nem tudó csontsebet, csontelhalást okoznak.
Biszfoszfonátos paciensen végzett szájsebészeti kezelés után kiterjedt csontelhalás következtében meggyengült, majd eltört állkapocs. Funkcióját lemezes rögzítéssel lehetett biztosítani.
A tablettaként szedett biszfoszfonát kevésbé agresszív, de már ez is felelős, gondos, nem megszokott szájsebészeti előkészítést igényel.
Az injekció formájában kapott ebből a szempontból még kedvezőtlenebb, kiürülési ideje abba hagyása után 10 év!
Természetesen meg van a megfelelő gyógyszerezési protokoll, mely gondos betartása mellett akár implantációs beavatkozás is végezhető. DE bizonyos csontpótlási beavatkozásokat tilos végezni.
